Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett
.A karácsony előzményei:
Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik a napfénynek, a meleg tavaszi
és nyári hónapoknak óriási szerepük van az emberi társadalmak életében. Az emberek
táplálékukat a meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a
közösség életét, szemben a hideg téli napokkal, amikor az éhezés, a hideg és a sötét
kerítette hatalmába az embereket.
Érthető tehát, ha az ókori népek hálaadó, köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót,
amely időponttól kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak, átvitt értelemben a fény
győzedelmeskedik a sötét éjszaka felett. Ezeknek a rítusoknak az is a szerepük volt, hogy az
elcsigázott emberekbe reménységet, hitet öntsenek, hogy könnyebben viseljék azt az időt, ami
a tavasz beköszöntéig hátravan.
Az ókori Rómában a december 17 – 24. közötti időszakban tartották a Szaturnália ünepeket.
Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy
lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, szokásban volt a szolgák
megajándékozása, és bizonyos munkák tiltva voltak. A házaikat örökzöld borostyánágakkal
díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett.
A mai értelemben vett, keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg
december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony
böjtje vagy Szenteste, 26-a pedig az ünnep második napja.
December 24.
Karácsony vigíliája
Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg
egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek
szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak
ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az
egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai
között.
Karácsony csodája
A karácsony éj varázslatát valószínűleg mindnyájan ismerjük. Bár napjainkra az ajándékozás
rendkívül fontos momentuma lett az ünnepnek, mégis a karácsony éj misztikuma, csodája nem
múlt el. Ez az ünnep, melynek valódi tartalma a legelevenebben él ma is. Karácsony este
minden elcsendesedik, a közlekedés leáll, és ha olyan szerencsénk van, hogy hó is esett, a
csend még teljesebb. Míg advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a megvalósult
és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. A képzőművészetben, a zenében talán a
legtöbbször feldolgozott téma.

Jézus születésének története
Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna,
Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert
Augusztusz császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a
szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A
pásztoroknak , akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta
velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a
Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. (Más változatban a Napkeleti bölcsek
kaptak jelet Jézus születéséről, ők keresték fel a kisdedet, és ajándékokat vittek neki.)

Karácsonyfa állítás
A karácsonyfa előzménye a pogány hagyományokban a termőág, zöldág házba vitele, illetve a
ház és a ház környékének örökzöld ágakkal díszítése. A szokást ismerték a kelták, náluk a
fagyöngy, a magyal és egyéb örökzöldek játszották a főszerepet. Magyarországon a zöldág
általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága. A gerendára függesztették fel,
aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak
rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, egészség jelképe, a szalma pedig a
betlehemi jászolra emlékeztet. A karácsonyi ág később fejlődött kis fácskává, amit szintén a
házba vittek, és különféle módon díszítettek. Feljegyzések szerint az első hagyományosnak
mondható karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században.
Átvitt jelentése a hagyományosan pirossal ékesített fenyőnek az életfa, a természet
évről-évre megújulása, körforgása. A fán látható girland (vagy boa!) a paradicsomi rosszra
csábító kígyót jelképezi, az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (ennek
mintájára alakultak ki később a piros, arannyal díszített üveggömbök), a gyertyák pedig a
fény, a nap, keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai.

A manapság megszokott díszes, üveggömbökkel, szaloncukorral felállított fa német protestáns
hatásra terjedt el bécsi közvetítéssel, kezdetben az arisztokrácia és a városi polgárság
körében. A feljegyzések szerint először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított
karácsonyfát. magyar paraszti életben a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása,
házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt
el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás
szokása, sőt volt ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle. A
karácsonyfát hagyományosan Vízkeresztkor (január 6.) bontják le.
Karácsonyi ünnepi vacsora
A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak.
A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták
(ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen..Az asztalra gabona magvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág aláették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó terméstremélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az
asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat,
amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a
(halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz
(mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat
szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát
összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek
gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő
kis Jézus ne maradjon éhes.
A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves
egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti
hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).
